Ne maradj le az újdonságokról, játékokról! Iratkozz fel Nagyi Hírmondójára!
Az előkészítés miatt egy kicsit nehézkes a korhelyleves elkészítése, de ha férjünknek kedveskedni szeretnénk, talán megéri ezt a vesződséget.
Az előző nap hideg vízbe áztatott füstölt húst másnap 1 l tiszta vízbe teszem, és nagyon lassú forralással majdnem puhára főzöm. Közben a kolbászt bőrétől megfosztva felkarikázom. A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát a forró olajon megfonnyasztom, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát. Két evőkanál vizet ráöntök, a tűzre visszateszem, és belerakom a közben apróra vagdosott savanyú káposztát. Párpercnyi pirítás után felöntöm 5 dl vízzel. Beleszórom az összes fűszert és puhára főzöm. Ha a hús is megfőtt, levéből kiveszem, és jó éles késsel kis kockákra vágom. A levébe visszatéve összekeverem a káposztával és annak levével. A tejfölben simára keverem a lisztet, majd behabarom vele a forrásban lévő ételt. Állandóan kevergetve felforralom, végül beleteszem a kolbászkarikákat, és együtt forralom még 5 percig. Ezután a savanyúkáposzta-lével kellemesen savanykásra ízesítem, és jó forrón tálalom.
Korhelyleves összetevői: borsikafű, fekete bors, füstölt hús, füstölt kolbász, liszt, olaj, pirospaprika, savanyú káposzta, savanyúkáposzta leve, só, tejföl, vöröshagyma
Korhelyleves étel típusa: leves receptek
Hasonló ételt keresel? Próbálkozz az összetevők szerint, vagy nézd meg, hogy milyen további ételek vannak a leves receptek között!
Igazán tartalmas és ünnepi lakoma a borban párolt kacsa.
A nyári hőségben jól jön egy nagy tányér hideg, ízletes sárgabarackleves.
A pirított burgonyát (más néven: sült krumpli) mindenki ismeri. Itt viszont nem a klasszikus olajban kisütött burgonya receptet olvashatjátok.
Ha a sertéshúsból van egy kis visszamaradt karajcsontunk, akkor remekül felhasználhatjuk egy karajcsontos húsleveshez.
Ugye nem gondoltad volna, hogy a citromból saláta is készíthető? Pedig így van, ráadásul nagyon finom.
Nincs is jobb annál, amikor egy sikeres nyáresti horgászatot egy hallecsó elkészítésével fejezünk be.
Előételként de húsok, vagy pástétomok mellett is megállja a helyét az áfonyával töltött alma.
Egy tepsiben elkészíthető burgonyás, tojásos egytálétel. Vegetáriánusok számára is elkészíthető, a szalonna elhagyásával.
Igazi leveskülönlegesség az aszalt szilvából készülő gyümölcsleves. Nem túl olcsók az alapanyagok, de mindenképpen megéri a pénzét.
Különleges tyúkhúsleves dióval, tejszínnel. Elkészítése nem túl könnyű.
Egyszerű, tartalmas és roppant finom étel a gombás metélt. Kitűnő választás vacsorára.
Ha tavasz akkor újjászületés. Ez a tészta recept segít ebben. A rengeteg zöldség felráz majd minket.
Ez a mártás lesz a gyerekek kedvence. Amelyik apróság nem szereti a rendszeres gyümölcsevést, ezzel a mézes finomsággal rászoktathatjuk.
Ez az egyszerűen elkészíthető fokhagymás tészta- és salátaétel biztosan mindenkinek nagyon fog ízleni. Az öntet egyszerűen visszautasíthatatlanul finom.
A fokhagymát kedvelőknek ajánlom ezt a csodálatos öntetet. Az esti salátánknak kitűnő ízvilága lesz.
A zsineg használata miatt csak profi szakácsoknak ajánlom a következő fokhagymás hidegtál recept elkészítését.
A káposzta kiváló immunerősítő a téli hónapokban. Lehetőség szerint fogyasszunk belőle minél többet.
Szervusztok kedveskéim! A receptjeim között olyan bevált és finom ételrecepteket találsz, amelyeket biztosan örömmel fogyasztasz te és családod, szeretteid. Ha szeretnéd feldobni a szoksásos, otthoni menüt és egy kis változatosságot akarsz becsempészni a reggelihez, ebédhez, vacsorához, akkor nézz szét válogatott receptjeim között. Jó étvágyat kívánok mindenkinek! Puszi, Nagyi.
Nagyi receptjei © – 2011